Dicsőséges múlt után kissé borúsnak látszik a jövőkép

Dicsőséges múlt után kissé borúsnak látszik a jövőkép

A Magyar Motorcsónak Szövetség a napokban megtartotta a díjkiosztó ünnepségét. A korhatár nélküli eseményen a jövő bajnokai, az elmúlt nyáron bemutatkozott legfiatalabb versenyzők mellett a jelen és a múlt dicsőségét hordozókat is köszöntötték.

Az eseményt dr. Sándor Péter a szövetség elnökeként nyitotta meg. Rövid, az elmúlt szezont értékelő beszédében derűs barátsággal méltatta a sikereket elérőket, majd a szervezet előtt álló súlyos nehézségeket sem rejtette az ünnepi asztal alá.
– Az idő vasfogát már én is kezdem érezni, hiszen elmúltam már hetvenéves. A barátaim biztattak, hogy ez után is van még élet, és igazuk volt, valóban van. Örülök, hogy ilyen szép számmal és jó eredményekkel a hátunk mögött tudtunk összegyűlni erre az alkalomra – fogalmazott.

(Forrás: www.duol.hu)

Az ünneplés mellett néhány fájó dologra is felhívta a figyelmet.
– Ahogy eltűntek mellőlem a hatalmi mutatók és a lehetőségek, velük együtt eltünedeztek a szponzorok és a támogatók is. Amit saját erőből tudtunk, azt megtettük. Az elmúlt évben sok nehézséget kellett leküzdenünk, például a bajai verseny lemondásával járót, két hónappal a világbajnokság előtt. Nagyon tehetséges versenyzőink vannak, akik döntően saját pénzből versenyeznek és hozzák hazánknak az európai és világbajnoki érmeket, valamint a helyezéseket. A hydro GP-t, ami a papucs kategória legnagyobb versenye, világ- és Európa-bajnoksága, nem sikerült erre az évre Magyarországon tartani. Egy ilyen verseny több ezer vagy tízezer embert is megmozgat. Ennek kitörlése a magyar programból nem a sikerhez tartozik. Az elnökségen belül is vannak már bizonyos feszültségek, amik abból adódnak, hogy a támogatások nem úgy jönnek, ahogy kellene. Azt gondolom, hogy ebben a helyzetben, és nem csak azért, mert elmúltam hetvenéves, meg kell adni a lehetőséget arra, hogy olyan új emberek, akik ebben a sportágban sportolási vagy anyagi lehetőséget látnak, lépjenek a színre és vigyék tovább ezt a stafétát! Nem vagyok csalódott vagy sértődött, de azt gondolom, hogy ebben a helyzetben odébb kell állni. Hosszú évek óta a szövetség terveinek célkeresztjében voltak a fiatalok. A tavalyi vb-n tizenegy fiatal versenyzőnk indult el, és szép eredményeket hoztak. Az idei versenyre is vinném én őket az Emirátusokba, ha a nagy távolság és a felmerülő egyéb költségek miatt nem kerülne ez félmillió forintba személyenként. Pedig megérdemelnék, mert szorgalmasak, és a sporton keresztül lehet őket a jobb tanulásra és a kulturáltabb viselkedésre is ösztönözni. Ez egy jó nevelőeszköz is, de nem ez a cél, hanem az, hogy komplex emberek legyenek, fizikailag és technikailag is komolyabb társaságot hozzunk össze.

Néhány gondolat a DVSC kapcsán.
– A Dunaújvárosi Vízi Sport Club természetesen tovább fog működni. Itt versenyeznek az ország élversenyzői. Ők a klubon keresztül továbbra is támogathatóak, és azt is fogjuk tenni velük. Azt gondolom, hogy ebben az évben Bodor Péter vissza fogja szerezni a világbajnoki címét és megvédi az Eb elsőségét. A hozzá szükséges feltételeken már most is dolgozunk. Abban is bízunk, hogy Tábori Áron is visszatér. Az új munkahelye miatt meg kellett találnia azt az időbeosztást, amivel a klubban eddig végzett munkáját eredményesen folytathatja. Mihaldinecz Rudolf nagy „felfedezés”. Mint veterán az egész motorcsónakos világ örült az eredményének, és úgy lenyomta a fiatalokat, mint húsz évvel ezelőtt. Benne is van még lehetőség, de ő már nem akar versenyezni. A családjának akar élni és velük vannak tervei a jövőre vonatkozólag.

(Forrás: www.duol.hu)

Magyar bajnokságok, 2017
Siklóhajó:
1. Bodor Péter (Dunaújvárosi Vízi Sport Club), 2. Miroslav Bazinsky (Nívó Racing Kft.) 3. Török Zoltán (Dunaújvárosi Vízi Sport Club).

Sporthajó:
1. Mihaldinecz Rudolf (Dunaújvárosi Vízi Sport Club), 2. Tábori Áron (Dunaújvárosi Vízi Sport Club), 3. Ifj. Horváth Attila (Starthu-Teo Kft.).

Endurance pneumatics:
1-1. Cserni Béla (Starthu-Teo Kft.), 1-1. ifj. Horváth Attila (Starthu-Teo Kft.),1-1. Sándor Péter Gellért (Dunaújvárosi Vízi Sport Club.)

Ifjúsági magyar bajnokság:
1. Pap Dominik (Dunaújvárosi Vízi Sport Club), 2. Páncsics Máté (Dunaújvárosi Vízi Sport Club), 3. Fűke Andor (Dunaújvárosi Vízi Sport Club.)
AZ ÉV SPORTOLÓJA: Bodor Péter (Dunaújvárosi VSC).

(Forrás: www.duol.hu)