Nyíri Andrea: Nincs a tervek között világ – vagy európai címmel felruházott verseny

Nyíri Andrea: Nincs a tervek között világ – vagy európai címmel felruházott verseny

Nyíri Andrea, a helyi székhelyű Magyar Motorcsónak Szövetség főtitkára a tavalyi év legjobbjainak jutalmazása után és a 2018-as szezon előtt foglalta össze a gondolatait.

Tekintsünk vissza az elmúlt versenyévadra!
– Szívesen teszem, mert attól jókedvem van. Sikeres volt a gyermek- és ifjúsági motorcsónak világ- és Európa-
bajnokság. Nagyon jól érezték magukat az ideérkező utánpótláskorú versenyzők, és alapvetően mindenki meg volt vele elégedve. A nemzetközi szövetség közgyűlésén nagyon nagy dicséretet kaptunk októberben. Külön kiemelték, hogy milyen eredményesen próbálunk a fiatalok felé nyitni. A céljaink eléréséhez kihasználtuk a legnagyobb közösségi oldal adta lehetőséget is. Abba az irányba kommunikáltunk, amerre megtaláltuk őket. Mindenképpen a gyerekeké a jövő. Itt a díjkiosztón is látszott, hogy bár a Mihaldinecz Rudi tizenöt év kihagyás után ismét magyar bajnok lett, de nem ő az, akivel számolhatunk, hogy majd újra hozza az eredményeket. Mindenképpen fiatalítanunk kell.

(Forrás: www.duol.hu)

Nehéznek tűnő időszak előtt állnak!
– Az idei évünk várhatóan valóban nehéz lesz. Hosszú idő után ez az első év, amikor a terveink között nincs világ- vagy európai címmel felruházott versenyünk. Az ilyen magyarországi események megszokottak és elismertek a nemzetközi versenyek között. A külföldi indulók nagyon szeretik az országot, a helyszíneinket és a rendezéseinket egyaránt. Ők hiányolják, nekünk pedig hatalmas presz­tízs­veszteségnek számít az elmaradásuk. Azoknak az eseményeknek a rendezési jogát, amit a körülményeink miatt nem tudunk lebonyolítani, a remélhetőleg visszatérő szerencsésebb körülmények között, nagyon nehezen tudjuk majd visszaszerezni. Az idei évben hazai versenyzők, hazai vizeken, csak az edzőtáborok alkalmával fognak találkozni. Versenyek rendezésére nem lesz módunk. A mostani legnagyobb feladatunk az Egyesült Arab Emirátusokban megrendezésre kerülő, már említett gyermek- és ifjúsági motorcsónak-világbajnokságra egy szűkített csapat kijuttatása lesz. Emellett a versenyzőink járják a nemzetközi helyszíneket. Ez számunkra egy kisebb, adminisztratív feladatot fog adni. Anyagilag is szívesen támogatnánk őket, de a források hiányában az nem áll a módunkban.

Létszámában is szűkös a hátország
– Az országunkban három olyan jelentős egyesület van, amely versenyzőket ad a nemzetközi versenyeken induló mezőnyünkbe. Ezek a bajai Nívó Racing Team Kft., a dunaújvárosi Start.hu-teo Kft. valamint a DVSC. További klubok is léteznek, de jelenleg még nem tudnak nemzetközi színvonalú versenyzőket kiállítani. Mindenki keresi a maga útját, de a motorcsónak egy nagyon drága sport.

(Forrás: www.duol.hu)